Az emberi test eltorzítása fontos szerepet töltött be a világ különböző társadalmaiban. Ez egy szépségideált, egy közösséghez való tartozást vagy akár egy társadalmi hovatartozást is kifejezhetett.
Ilyen testmódosítás volt a kínai kultúrában a lótuszláb, a 16–19. századi európai női fűzőviselet vagy akár a tetoválás is, mely napjainkban is divatos.
A koponya mesterséges torzítása az egyik legelterjedtebb torzítási gyakorlat, amely számos kultúrában és minden földrészen megtalálható. Az 5. századi közösségekben ennek a beavatkozásnak a célja még nem tisztázott, annyi azonban biztos, hogy az identitás egy kifejezése lehetett. Mivel a beavatkozást csecsemőkorban kezdték el, amikor a koponyacsontok még nem voltak teljesen összeforrva, egyértelmű, hogy a koponyatorzítás döntését a család, és nem az érintett személy hozta meg.
A kívánt forma elérése érdekében különböző módszereket használtak. Az 5. században leggyakrabban két textilkötést rögzítettek az újszülött fejére, az egyiket körkörösen, a homloktól a tarkóig, a másikat erre merőlegesen. Ez a folyamat néhány évig tartott és visszafordíthatatlan volt. Az ma is vitatott kérdés, hogy a beavatkozás milyen mértékben befolyásolta az egyének mentális egészségét. Az eddigi kutatások eredményei arra utalnak, hogy nem voltak súlyos következményei.
A Marosszentgyörgyön eltemetett, torzított koponyájú férfi arcrekonstrukciója (készítette Kustár Ágnes és Balikó András), Maros Megyei Múzeum