/media/uploads/2025/06/25/hu-9.mp3
A sarkvidéki bezártság nemcsak a fénytől fosztotta meg az utazókat – friss élelmiszert sem tudtak fogyasztani. Az étrendjük főként konzervekből állt, C-vitamin ismerete híján pedig rövid időn belül megjelent a rettegett skorbut. Bár a hajón nagy mennyiségű tartósított limelé volt, az hatástalannak bizonyult – csak a mediterrán citromból készült lé tudta megelőzni a betegséget.
Dr. Cook ekkor az inuitok étrendjéhez fordult inspirációért: ők nyers húst és zsírt fogyasztva kerülték el a skorbutot. A Belgica legénységének ezért napi adag friss pingvin- vagy fókahúst írt elő – lehetőleg nyersen, véresen, alig megfőzve. A kezelés gyorsan hatott: Roald Amundsen például két hét nyers pingvinhús után teljesen felépült. Lecointe hadnagy, a hajó másodparancsnoka eleinte elutasította az orvosi tanácsot, de állapota annyira megromlott, hogy végül megadta magát: „Egy hónapig ülök a kályhán, és nyer pingvinhúson élek egész sarki életem alatt, ha ez kell a túléléshez!” – mondta. Tíz napon belül újra munkába állhatott.
Nem mindenki volt ilyen együttműködő – maga de Gerlache parancsnok is elutasította a pingvinhús fogyasztását. Ami az ízét illeti, a legénység így jellemezte: „Olyan, mintha egy darab marhahúst, egy tőkehalat és egy vadkacsát egy edénybe dobnánk, és vérrel meg csukamájolajjal ízesítenénk.” Ennek ellenére kulcsfontosságú volt a túléléshez.
De nemcsak a nyers hús maradt emlékezetes eleme az étrendnek! Louis Michotte szakács neve fogalom lett a fedélzeten. Emil Racoviță emlékezései szerint Michotte „leveskölteményei” mindent tartalmaztak, ami ehető volt vagy annak tűnt: maradékok, konzervdarabkák, fiókban talált kekszmorzsák... Ha a fedélzeten bármi ehető került elő, az ment a levesbe.
De a süteményeiről is legendák születtek! Egy alkalommal bejelentette, hogy lekváros süteményt készít. Ünnepélyesen tálalta is a „sárgás, fatányérra emlékeztető valamit, amelyre lekvárt kentek”. A legénység falatozni kezdett, felkanalazta a lekvárt, a „fatányért” meg az asztal közepén hagyta, amíg végül Michotte döbbenten közölte: az nem vágódeszka vagy fatányér, hanem maga a sütemény! A tészta olyan kemény volt, hogy csak késsel és vésővel tudták felvágni. Azóta minden csütörtök a „sütemény napja” lett – változatlan recepttel, csak a tészta keménysége ingadozott a fa és a kő között.