/media/uploads/2024/10/07/10.mp3
Minekutána Ardarik lett a király, családunk számára jobb idők következtek. A férfiak már nem mentek oly gyakran háborúba, így többet tudtak foglalkozni a föld megművelésével, az állatok gondozásával és a ház körüli munkákkal. Sőt, az uramnak még arra is maradt ideje, hogy megtanítsa a legkisebbeknek, hogyan kell a fegyvert forgatni, az íjat felajzani és a lovat felnyergelni. Nagy örömöt leltem abban, hogy ő volt az első, aki koccintott a lányunk esküvőjén.
Bár nyugodtabb évek következtek, a háború fenyegetése nem múlt el teljesen. Olykor még hadakoztunk azokkal a népekkel, akik korábban a hunok uralma alatt éltek, de azóta saját királyaik lettek. Közülük az osztrogótok voltak a legádázabbak, akik mindig csak a bajt keresték. Így veszítettem el legnagyobb fiamat, Gunderitet. Alig ért meg 18 tavaszt, amikor seregünket a Bolia folyó mellé küldték, hogy segítsenek a szkíreknek és szövetségeseiknek az osztrogótok ellen. Ezúttal a mieink szenvedtek vereséget, mi pedig elveszítettük egy fiunkat. Ez volt életem legsötétebb napja. Ennél többet nem tudok mondani…