/media/uploads/2024/10/07/5-laczko-vass-robi.mp3
Theodosius császárunk uralkodásának 42. esztendejében, kora ősszel átkeltünk az Isztrosz folyón és elérkeztünk a hunok földjére, hogy a békéről tárgyaljunk. Amikor annak a falunak a közelébe értünk, ahol Bleda özvegye élt, hatalmas vihar csapott le ránk. A szél szétszórta ingóságainkat, és az éjszaka sötétjében majdnem elszakadtunk egymástól.
Szerencsére a falubeliek ránk találtak, és szívélyes fogadtatásban részesítettek. Azonnal nádat gyújtottak, hogy a tűz mellett megmelegedhessünk. Befogadtak otthonukba, étellel kínáltak, és helyi szokás szerint szép lányokat is adtak a szórakoztatásunkra. Távozáskor köszönetet mondtunk a házigazdának, és megajándékoztuk három ezüstcsészével, piros bőrrel, indiai borssal és datolyával, amelyekről tudtuk, hogy nagy becsben állnak a barbárok előtt.
Utazásunk további hét napig tartott, amikor is elértünk egy faluba, ahol Attila legnagyobb palotája állott. Az egész épület fából készült, és tornyok díszítették. Háta mögött emelkedett Onegésziosz palotája, aki a hunok között, Attila után, a második legfontosabb ember volt. A kerítéshez közel megláttunk egy kőépületet, amely, legnagyobb meglepetésemre, egy római fürdő volt, melyet egy sirmiumi hadifogoly tervezett.
Miközben arra vártunk, hogy Attila színe elé járulhassunk, valaki így köszöntött: Chaire. Igen meglepődtem, mert nem számítottam rá, hogy egy barbár görög nyelven szólaljon meg. Szóba elegyedtünk és elmesélte, hogy, bár hadifogolyként került a hunokhoz, bátran harcolt, és ezzel kiérdemelte tiszteletüket és elnyerte szabadságát is. Így aztán megcsinálta a szerencséjét és, annak ellenére, hogy bármikor szabadon távozhatott volna, a hunok között maradt, mert úgy érezte, hogy itt jobb és szabadabb életet élhet. Elvett egy barbár nőt feleségül, akitől sok gyereke született. El sem tudom képzelni, hogy gondolkodhat így valaki! Hogy lehet feladni a római rendet egy barbár életért cserébe?!
Később a nyugatrómai követekkel együtt meghívtak Attila lakomájára, ami a nap kilencedik órájában kezdődött. Beléptünk a palota pompás, fafaragványokkal díszített termeibe, majd nemsokára Attila elé vezettek. A pohárnokok, helyi szokás szerint, serlegben kínálták nekünk az italt, majd meghívtak, hogy mielőtt helyet foglalnánk, imádkozzunk. A székek a fal mellett sorakoztak rangsor szerint. Középen Attila ült egy kereveten, háta mögött egy emelvényen színes függönyökkel díszített ágy helyezkedett el. Miután koccintottunk, asztalokat tettek elénk, és vehettünk az asztalra rakott eledelekből, de anélkül, hogy helyünket elhagytuk volna. Elsőként Attila szolgája lépett be egy hússal megrakott tállal. Őt követte a többi szolga, akik aztán minket szolgáltak ki hússal, kenyérrel és főtt ételekkel. Nekünk ezüst edényekből tálaltak, míg Attila fatálról evett és fapohárból ivott. Megfigyeltem, hogy egész este nagyon mértékletesen és megfontoltan viselkedett. A ruhája egyszerűbb és tisztább volt a többiekénél, kardját és csizmáját nem díszítette sem arany, sem drágakövek.
Alkonyatkor két bárd jelent meg, akik a hunok győzelmeit és bátor tetteit énekelték meg. A vendégek közül sokan nagyon fellelkesedtek, mások könnyekig meghatódtak. Az este legvidámább pillanatát Zerkon, az udvari bolond színrelépése jelentette. A törpe növésű mór sánta és púpos volt, ráadásul kicsi és pisze orral. Különböző nyelvekből összekevert szavakat használt, és zagyva beszédével mindannyiunkat felvidított s szűnni nem akaró kacajra fakasztott. Egyedül Attila maradt komoly. Arcvonásai csak legkisebb fia megjelenésekor enyhültek meg. Latinul beszélő barbár asztaltársam elmagyarázta, hogy a jövendőmondók jóslata szerint a hun nemzetség ebben a fiúban fog továbbélni. Mielőtt a hangulat a tetőpontjára hágott volna, úgy döntöttem, ideje visszavonulni, mert az ital elsötétíti az elmét és megoldja a nyelvet.