/media/uploads/2024/10/07/4.mp3
Képzeljétek, a fiam annyira hasonlít a nagyapámra, hogy már egészen kiskorában, ahányszor csak ránéztem, meg mertem volna esküdni, hogy belőle is nagyhírű harcos válik. Nagyapám élete teljében annyira bátran harcolt, hogy még a nyugatrómaiak is féltek tőle. A háborúból mindig gazdag hadizsákmánnyal tért haza, és a legszebb gyűrűt, melyet egy nagy vörös kő díszített, nagyanyámnak adta nászajándékba. Nagyanyám gepida származású volt, róluk azt tartották, hogy északról jöttek, és a gótok testvérei voltak. Sok gyerekük született, de csak hat maradt életben.
Apám folytatta a családi hagyományt, ügyes kardforgató és messze földön híres harcos vált belőle. Én éppen akkor születtem meg, mikor Bleda és testvére, Attila kerültek a hunok élére. Ahányszor apám hadba indult, mindig féltem, hogy nem tér vissza, de a sors jó volt hozzánk, mert szebbnél szebb ajándékokkal jött haza. Egyszer csak Attila vette át a teljes uralmat a hunok fölött, ugyanis az a hír járta, hogy megölte a testvérét, de apám soha nem beszélt előttünk ilyen dolgokról, ezért nem tudnám megmondani, hogy mi ebből az igazság.
A családunk csillaga még feljebb emelkedett, amikor Ardarik, a gepidák királya, aki egyébként Attila egyik kegyeltje volt, reánk fordította tekintetét. Nagyra becsülte apám bátorságát a harcban és anyám magas rangú gepida származását.
Mindannyian tudtuk, hogy Attila nagy sereggel készül a nyugatrómaiak ellen, amikor azt a hírt kapta, hogy Konstantinápolyban megremegett a föld, és leomlott a várost körülvevő fal. Nem sokat vesztegette az időt, kihasználta szerencséjét és egész seregével a keletrómaiak ellen fordult. Apám gyakran mesélt arról, hogyan foglalták el a mieink a rómaiak kőből épült városait.
Én akkoriban jutottam eladósorba. Családom rangjának köszönhettem, hogy Attila első feleségének, Krekának az udvarába kerültem, aki egy csodaszép fából készült palotában lakott. Egy nap, amikor mi, a szolgálólányok, éppen a földre terített szőnyegeken ülve színes fonalakkal szöveteket hímeztünk, követ érkezett Krekához Konstantinápolyból, aki drága ajándékokat hozott magával. A vendég olyan nyelven beszélt, amit nem értettem, pedig az udvarban sok nyelvet megtanultam. Jól ismertem a hunok, a gepidák és a gótók beszédét, sőt, néhány szót a rómaiak nyelvén is tudtam szólni. Később tudtam meg, hogy a követ a keletrómaiak nyelvén, görögül beszélt hozzánk. Még tiszta szerencse, hogy tolmácsot is hozott magával! Így tudtuk meg, hogy Priszkosznak hívják, és azért jött hozzánk, hogy átadja a császár üzenetét. Egy írnok kísérte mindenhová, aki szorgalmasan feljegyezte, amit látott és hallott. Már öreg voltam, amikor eljutott hozzám a hír, hogy ez a Priszkosz megírta a mi korunk történetét.